Nevezetességek Solton

·       

      Vécsey-kastély. Az 1826-bvan, késő klasszicista stílusban épült kastéylt I. Ferenc császár adományozta Vécsey Ágoston grófnak, akinek egyik fiát, Vécsey Károly tábornokot az 1838/49-es szabadságharc után a 13 aradi vértanú közül utolsónak végeztek ki. Napjainkban a városi könyvtárnak ad otthont. A kastély parkjában állítottak emléket a II. világháború áldozatainak tiszteletére Kiss József alkotásával.Szintén az ő műve az 1849-ben elesett három honvéd síremléke. A parkban továbbá megtalálható számos emlékmű, köztük az "56-os forradalom emlékmű", az 1919-es vörösterror áldozatainak emlékműve is és egy honfoglalási emlékoszlop is.

·         Római katolikus templom. A ma látható templom egy 1870-ben felszentelt kápolna, 1904-es kibővítésekor született meg. A Mária tiszteletére felszentelt templom több átalakításon és felújításon ment keresztül az évtizedek alatt, melynek eredményeképp nagyon eklektikus stílusúvá vált. A legutolsó, 2014-es felújítás alkalmával azonban egy új, modernebb, ám az ősi gyökerekhez visszanyúló templombelső kezdett el épülni, melyben egyúttal utat nyit további, ebben a stílusban történő felújításhoz. Udvarát a felújításnak köszönhetően pihenőpark és egy Szent Jakab szobor díszíti, mely a már helyben élő Agárdi Kovács Attila keze munkáját dicséri, ahogyan a jelenlegi oltárkép is.

·         Református templom mely 1790-ben nyerte el mai formáját, egy már meglévő román kori templom átalakításával, kibővítésével. Az építkezéshez a Tétel-halomról ide hordott római köveket is felhasználták. A templomkertben egy világháborús és egy trianoni emlékmű állít tiszteletet a hazáért.

·         Pincemúzeum1980-ban alapították. A múzeum egy népi műemlékké nyilvánított berendezett pinceépületben található, szőlészeti- és borászati eszközöket mutat be. Legértékesebb része a 12 szőlőprésből álló gyűjtemény.

·         Meleg-hegyi pincefalu. A 600-700 pincéből álló pincefalu 2001 óta élvez védettséget. A pincék között, a zsidó temetőhöz közel egy zarándokkilátó épült 2014-ben.

·         Szent László tér és a hozzá kapcsolódó szabadtéri Árpád-kori témapark. A tér középpontját egy a Magyar Zarándokút fejlesztése által létrehozott zarándokkapu uralja, mellette helyet adva Szent László király kőszobrának, mint Solt város védőszentjének. A szabadtéri kőszobrot szintén Agárdi Kovács Attila alkotta, míg a témaparkban látható fa plaketteket, Csepeli István, dunaföldvári művész. Az "Árpád fejedelemtől Szent László királyig" nevű tematikus park, az oly sok tó egyike mellett egy sétánnyal vezet végig a két személy közötti uralkodókon, példaképként tisztelhető személyeken.

·         Rádióadó

·         Magyarország első vasbeton hídja a református templom mellett. Az országos műszaki emlék címmel bíró hidat 1889-ben, Zoltán Győző királyi mérnök kezdeményezésére és vezetésével építették meg.

·         Révbéri lovascentrum.

·         Tételhalmon fekvő egykori fejedelmi központ.

·         Teleki Sándor-kastély. Révbérpuszta déli részén található kastélyban ma étterem és szálloda működik. Teleki Sándor, gróf Teleki Gyula, római magyar nagykövet fia volt, aki Solt-Révbérpuszta nevű településrészen alakította ki uradalmát, melyet fiára hagyott. Fia, a birtok központjában, Kalimajorban emelte kastélyát 1922-24-ben.

·         Magyar Zarándokút solti szakasza

·         Duna-part